Dakota Fanning x Monique Lhullier2016.06.18. 20:32, Fanni
Dakota Fanning is megjelent a 'The Neon Demon' los angelesi premierjén, még június 14-én, kedden, hogy a húgát támogassa, aki a film főszereplője. A vetítést a Hollywood Forever Cemetery-ben rendezték meg.
A 22 éves színésznő egy fiatalos, színes és feltűnő összeállítást választott az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Dakota egy pánt nélküli, kék és fekete flitterekkel díszített, A-vonalú Monique Lhullier miniruhát viselt a 2016-os Resort kollekcióból. A fiatal színésznő most sem tudott hibázni, megtalálták a stylist-jával a megfelelő ruhát a premierre, amiben csinos és kacér volt, de a figyelmet nem terelte el az est főszereplőjéről, Elle-ről. A színek remek harmóniában voltak a bőr-és a hajszínével is, illetve a szabás is hibátlan volt, mivel a vékony derekát nagyon szépen kiemelte és a hosszú lábait is megvillanthatta ebben a játékos szettben. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval, fekete szintén Jimmy Choo clutch-csal és színes kövekkel kiegészített Anita Ko ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Dakota haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, egyenesen viselt. A plusz csillogás érdekében, a hajtövét ezüst csillámporral dobták fel, ami teljesen jól beleillet a megjelenésének a stílusába. A színésznő, akárcsak a testvére, arról híres, hogy nagyon kevés sminket visel a vörös szőnyegen is, viszont most őt is egy feltűnőbb és erőteljesebb alkotást kapott. A szemeit fekete és ezüst színekkel, valamint szempillaspirállal emeltek ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Kristen Wiig x Monique Lhullier2016.06.16. 14:03, Fanni
Kristen Wiig is ott volt június 7-én, kedd este az ELLE magazin Women in Comedy rendezvényén, amit Los Angelesben rendeztek meg a Hyde Sunset-ben.
A 42 éves színésznő egy laza, de mégis elegáns szettben jelent meg az eseményen, ahol most nem sikerült a formáját hoznia. Kristen egy kék-piros, apró kockákkal díszített selyem Monique Lhulllier összeállítás viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami egy galléros, pizsamaszerű blúzból és egy hozzá passzoló magas derekú, bő szárú, laza nadrágból állt össze. A pizsama-trend eléggé népszerű lett ebben az évben, többen is próbálkoztak vele, de mivel elég nehéz úgy viselni, hogy az jól is nézzen ki, nem mindenkinek ajánlott kipróbálni. Sajnos a színésznő is azok közé tartozik, akiknél egyáltalán nem működik ez az összeállítás és rendkívül előnytelen volt a számára. A nadrág az egészben a legrosszabb, ami szó szerint csak úgy lóg Kristen-en, valamint a szára túl hosszú. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval, illetve Dana Rebecca és Graziela Gems ékszerekkel egészítette ki.
Kristen haja leengedve maradt, amit középen elválasztva nagyon hullámokba besütve viselt. A sminkje visszafogott és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira egy halvány rózsaszín rúzst vittek fel.
Vanessa Hudgens x Monique Lhullier2016.05.17. 13:22, Fanni
Vanessa Hudgens május 16-án, hétfőn megjelent az NBCUniversal tévécsatorna upfront rendezvényén, amit New Yorkban rendeztek meg. Vanessa a nemrég berendelt, új sorozatát, a 'Powerless'-t népszerűsítette.
A 27 éves színésznő egy egyszerű, letisztult és modern összeállításban jelent meg a fotósok előtt a kék szőnyegen, ahol nagyon jól nézett ki. Vanessa egy pasztell zöld, kétrészes, bő szabású Monique Lhullier összeállítást viselt a 2016-os Resort kollekcióból, ami egy egyenes szabású, gyöngyökkel díszített crop topból és egy magas szárú, színben passzoló, trapéznadrágból állt össze. A színésznő mostani megjelenését nagyon imádom, tetszik a szín, ami fantasztikusan mutat a kreol bőrszínével és a sötét hajával is, valamint a szabása is jó választásnak bizonyult. Bár az alakja ebben az esetben egyáltalán nem lett kiemelve, mégis nagyon csinos és összeszedett lett az összhatás, egyetlen hibát találok az egészben, mégpedig azt, hogy a nadrág gyűrött volt. A szettet egy pár testszínű Stuart Weitzman magassarkúval, egy fekete Saint Laurent váll táskával és Jacquine Aiche ékszerekkel tette teljessé.
Vanessa haja leengedve maradt, amit középen elválasztva göndören viselt, ami az első képen, mozgás közben nagyon tetszik, viszont a második képen egy kicsit már túl soknak tűnik. Ennek ellenére jól állt neki, egy kicsit fesztiválos és bohókás stílusa van, ami teljesen illik a színésznőhöz. A sminkje visszafogottabb, természetesebb lett. A szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rozsdabarna rúzs került.
Emily Ratajkowski x Monique Lhullier2016.05.03. 14:48, Fanni
Végül pedig jöjjön Emily Ratajkowski, aki szintén tiszteletét tette a 2016-os White House Correspondents' Dinner-en még április 30-án, amit a Hilton Hotelben rendeztek meg Washington DC-ben.
A 24 éves modell most tőle szokatlanul egy visszafogott és bájos ruhában lépett a vörös szőnyegre, amiben ugyanolyan szép volt mint az imádott, enyhén átlátszó, mélyen dekoltált darabokban. Emily egy zöld Monique Lhullier estélyit viselt a 2015-ös őszi/téli kollekcióból, ami hosszú ujjakat és egy rövidebb uszályt is kapott, valamint apró virágmintákkal díszítették fel. Annak ellenére, hogy a modell túl sok bőrfelületet ezúttal nem mutatott meg magából, még így is sikerült magára vonnia a figyelmet, hiszen a ruha szabásának köszönhetően az alakja (a csípője és a vékony dereka) szépen ki lett emelve. A megjelenését egy pár Brian Atwood magassarkúval, bordó Salvatore Ferragamo borítéktáskával és Neil Lane ékszerekkel egészítette ki.
Emily haja és sminkje is egy kicsit visszafogottabb lett, hiszen a ruhájára került a hangsúly. A haját egy középen elválasztott, egyszerű és egy kicsit szoros kontyba tűzték fel a tarkójánál. A sminkjéhez a természetes árnyalatú, barnás színeket használták fel; így a szemeit barna szemhéjpúderrel és egy vékony fekete cicás szemceruzavonallal, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira barackszínű rúzs került
|